Októberben végre Magyarországon is mindenki számára elérhetővé válnak a világ nyugati részén már meghonosodott, és neves sztárok által sikerrel alkalmazott énektechnikai módszerek. [Dátum: 2010.09.08. 14:00]
A nap külföldi dala rovatba nem magyar zenekarok, zenészek muzsikái kerülhetnek be. Ma Taio Cruz és Ludacris új "kisfilmes" remekét mutatjuk be. [Dátum: 2010.09.08. 11:00]
A nap magyar dala rovatba hazai zenekarok, zenészek muzsikái kerülhetnek be. [Dátum: 2010.09.08. 10:00]
A zenei oktatás mellett angol nyelven is tanítják majd azokat a tehetséges fiatalokat, akik felvételt nyernek a több mint 800 millió forintos beruházásból Felsőörsön épülő zenei tehetséggondozó központba, és szakkollégiumba - olvasható a prae.hu-n. [Dátu
Nyilvános próbák, villámrandi színészekkel, szövegösszemozgó próba, beszélgetések, koncertek, sportfoglalkozás és jelmezpróba színesítik többek között a Nemzeti Színház idei nyílt napjának programját.
Utassy József Kossuth-díjas költő hosszú betegség után augusztus 27-én, 69 évesen hunyt el. Negyvenévnyi pályafutása alatt csaknem harminc kötete jelent meg. Ma temették a Zala megyei Rédicsen, ahol utolsó öt évét töltötte.
A múlt hétvégén rendezték meg a IV. Zsindelyes Pálinkafesztivált Érpatakon. A rendezvény sztárvendége, a Magna Cum Laude nemcsak a jó hangulatú koncert miatt lépett színpadra. A névadó házigazda főzde egy névre szóló oklevéllel és emlékéremmel ismerte el
Amatőr hobbifestőnek nevezték a koppenhágai kritikusok Bob Dylan, az egyik legnagyobb hatású amerikai zenészt, akinek a hét végén nyílt kiállítása a dán főváros legnagyobb művészeti múzeumában.
Tévéfilm készül Kazinczy Ferenc Botcsinálta doktor című népszínművéből Borsod-Abaúj-Zemplénben, a forgatás Károlyfalván, Sárospatakon, Erdőbényén, Makkoshotykán zajlik - írta kedden az Észak-Magyarország.
William Shakespeare arcát rekonstruálták háromdimenziós komputertechnológiával halotti maszkja alapján brit tudósok, akik szerint ez a nagy angol drámaíró első valósághű portréja.
Mike Edwards, az Electric Light Orchestra egyik alapítótagja egy 600 kilógrammos szénabála áldozata lett. [Dátum: 2010.09.08. 05:00]
Minden kategóriában három (szavazategyenlőség esetén több) jelölt van, a végeredményt a szeptember 26-án 20 órakor, a Budapest Bábszínházban megrendezett gálán ismertetik a közönséggel.
Kötetlen beszélgetésre és dedikálásra hívja nézőit a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata. A teátrum szándéka élőbbé és közvetlenebbé tenni a kapcsolatot a közönséggel.
2010. szeptember 10. és 12. között kerül sor a Józsefvárosi Napok rendezvénysorozatra, a Bárka Színház és az Orczy Park szervezésében - nemcsak józsefvárosiaknak. Kultúra, játék, sport, olvasás és szórakozás - mindenkit szeretettel vár Józsefváros!
Vass Lajos segítséget kért az Erkel Színház sorsának rendezéséhez.
Nem szerencsés név a "Szkeptikusok társasága", hiszen a szkepticizmus, ez a görög filozófiai irányzat azt vallotta, hogy a valóság biztos és objektív megismerése lehetetlen.
Nagy alakjától búcsúzik a magyar hírlapírás. Nyolcvanhét esztendős korában tegnap elhunyt Bajor Nagy Ernő, Pulitzer emlékdíjas újságíró, aki életében több jelentős kitüntetést kapott, de igazi nagy rangja szakmai elismertsége volt.
Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) restaurálják a nagyváradi színház felújításakor előkerült "időkapszulát", melyet a színház 1900. október 15-i avatásakor helyeztek [...]
A pécsi származású ifj. Katona Tamás gitáros a 2000-es évek elején új színt hozott, és friss vért ömlesztett a hazai blues-életbe. Sok emlékezetes koncertet idézhetünk fel, amelyeken korát meghazudtoló autentikus előadásmódjával, rendkívüli erőt sugárzó e
A rossz idő miatt a Kincsem Park helyett a Körcsarnokban adták a Sose halunk meg színpadi verziójának új változatát, amely országos turnéra indul.
Erkel, Mahler, Liszt és az őket ünneplők kedvéért még az időjárás is napfényesre fordult, mire az Andrássy út ez alkalomra lezárt szakaszán a kitett zongorákon felzendültek a dallamok.
George Clooney bérgyilkosos thrillere talált célba leginkább az amerikai közönségnél a hétvégén: bár a szokásosnál jóval kevesebben mentek moziba a Labour Day (a Munka Napja) ünnepi hétvégéjén, a The American című produkció 13 millió dollárral (2,8 milliá
Egerben, a magyar dal fővárosában szeptember 12-én vasárnap, a magyar dal napján hét helyszínen több mint harminc előadó lép fel.
A magyarországi kulturális tevékenység egyelőre nem mutat válságjeleket, a leginkább előtérben álló fesztiválok sikeresek voltak, és nem zuhantak össze a színházak, a könyvkiadók, illetve az "új kultúra" termékeinek előállítói által szőtt tervek sem - mon
Restaurálják a színes üveget, így most szinte fürdik a rózsaablakon betörő fényben a Mátyás-templom. A kivételezett látogató száradó falakat, megújuló falfestményeket is láthat. A eredeti szerződés szerint már az idén be kellett volna fejezni a műemlék fe
Horváth Ádám operaénekes lesz a miniszteri biztos a Magyar Állami Operaházban, kinevezése fél évre szól - jelentette be Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a dalszínház hétfői évadnyitó társulati ülésén.
Hogy, ki az a Jello Biafra? Ezt a kérdést akkor sem teszem fel, ha a korom miatt ? 20 évvel le vagyok maradva és ? nagy szükségem van rá, mert ciki. Pedig a faszi jócskán elkésett, közel harminc esztendőt, azóta újabb fordulatokat vett a világ, de úgy néz
Aki lemaradt a Hegyaljás tömegeket megmozgató finn post-hardcore/indie rock csodának tartott Disco Ensemble koncertről annak azért ajánljuk, aki pedig ott volt, az úgy is tudja, hogy hol máshol lehetne is a helye szeptember utolsó keddjén, mint a Dürerben
Laurie Anderson: Homeland | Laurie Anderson útját sosem a megalkuvó, popklisékkel tűzdelt lemezek, vagy performanszok jelezték az art-dzsungelben. Hegedált már jégbefagyott korcsolyákkal (míg ki nem olvadt), feltalált különböző elektronikus hangképző eszk