Tulajdonképpen egyedül Kyle Wilson az új fiú a Zalakerámia-ZTE KK idei keretében, hiszen a csapat összetétele csak minimális mértékben változott tavalyhoz képest. A 27 esztendős dallasi születésű, 205 centiméter magas játékos pedig mintha már évek óta együtt játszana a társakkal. Tulajdonképpen ezért is kerestük meg: ennyire könnyű volt beilleszkednie új környezetébe?
Kyle Wilson és felesége - Fotó: Katona Tibor
|
|
Szeretek itt lenni Zalaegerszegen, s azóta érzem ezt, hogy először megérkeztem a városba - árulta el érdeklődésünkre. - Minél hosszab ideje élek itt, annál jobban érzem magam itt. Megtalálom a kis boltokat is, ha vásárolni szeretnék valamit, s nem feltétlenül a nagy bevásárlóközpontokig kell elutaznom. Amúgy pedig nyitott vagyok mindenre. A feleségemmel, aki szintén velem jött úgy tartjuk: ha elhagyjuk az otthonunkat és utazunk a világban, ez elengedhetetlen. Az pedig kifejezetten élménydús, hogy különböző országokban élhetek a munkám, egyben a szórakozásom révén. Az persze sokat segített, hogy a tavalyi csapat együtt maradt ZTE-nél, így nekem is sokkal könnyebben ment a beilleszkedés és a társak is sokat segítettek ebben.
Wilsont szeretik Egerszegen - Fotó: Katona Tibor
|
|
Kyle Wilson korábban már belekóstolt az európai életbe, hiszen egy rövid ideig élt Németországban és Ausztriában, Magyarországra pedig Ciprusról érkezett. Persze érdekes lehet: mennyiben tapasztalt mást, mint azt esetleg várta.
- Amikor Ausztriában játszottam, már csak a földrajzi közelség miatt is hallottam Magyarországról, de túl sokat nem tudtam róla - említette. - Valami hasonlót képzeltem el, mint ott, de összességében mégsem ugyanaz itt élni. Viszont mindenütt más-más kihívás vár az emberre, távol az otthonától. Sajnos nem beszéljük a nyelvet, így jobbára a feleségemmel, Jynae-vel közösen találjuk ki, mit csináljunk a szabadidőnkben. Abból viszont nincs sok... Amióta kiderült, hogy gyermekünk lesz, minden körülötte forog, úgyhogy a jövő tervezése jórészt lefoglal bennünket.
Nem lehet persze kihagyni a kérdést sem: éppen így tervezték, hogy most bővüljön a család?
- Nem, ez tényleg meglepetés volt, de azt mindig is tudtuk, hogy szeretnénk és hogy lesz is gyermekünk - folytatta Kyle Wilson. - Sok minden megváltozott azóta, például azt eldöntöttük, hogy Jynae júliusban otthon fog szülni, de természetesen Zalaegerszegen is van orvosa, aki rendszeresen ellenőrzi a babát is.
Ahogy már említette a játékos, nyitottak az újra, de egy sportoló életét döntően meghatározzák az edzések és a mérkőzések időpontjai. A csapattársak és családtagjaik mellett túl sok barátra így nehéz lett volna szert tenniük, viszont Kyle elmondta: a kórházban a nővérek nagyon segítőkészek, és velük kezd remek kapcsolat kialakulni. Budapestre pedig szeretne újra visszatérni, lazítani, de azért lehetne már egy kicsit melegebb is...
- Néhány hónapja elutaztunk a fővárosba Jynae-vel és nagyon jól éreztük magukat. Imádom azt a várost! - mesélt korábbi élményéről.
Az egyetem óta nem játszottam ilyen szenvedélyes közönség előtt - mondja a játékos - Fotó: Katona Tibor
|
|
Viszont van még valami, ami számára legalább ennyire meglepetést okozott és azóta is élvezi minden pillanatát: a mérkőzések hangulata. De nézzük, miért is?
- Az egyetem óta nem játszottam ilyen szenvedélyes közönség előtt, amely fantasztikus szeretettel viseltet a csapattal szemben - árulta el Kyle Wilson. - A jó értelemben vett őrült szurkolótábor ez, s ilyet az egyetemi csapatomnál éreztem utoljára. A többi európai országban, ahol korábban játszottam, közel sem tapasztaltam hasonlót. Ahogy megyünk előre úgy lesz egyre jobb a hangulat, s nagyon remélem, hogy a bajnokság folytatásában is lesz még sok örömre okunk. Akkor is tudunk nyerni, ha nem a legjobb formáját mutatja a csapat, úgyhogy ebből még bármi kisülhet, akár egy hihetetlenül sikeres évzárás is...
Kyle Wilson Dallasban született, édesapja, sőt nagyapja is kosárlabdázott. Egyetemi karrierje a Wichita State-hez köti, ahol meghatározó játékosá vált. Végzettségét tekintve közgazdász, hobbija a golfozás és csapata honlapján még az is olvasható róla: rendelkezik kisrepülőre érvényes jogosítvánnyal. Egyelőre viszont kosárlabdázni szeret a legjobban, amiért az egerszegi drukkerek mindig hálásak neki...
(Zalaihirlap)
Sok kellemetlenség árán ugyan, ám egy állással lettek gazdagabbak azok a Nyíregyházáról érkezett férfiak, akik a Flextronicsban kedden félbeszakított tesztírást követően, pénz híján, Zalaegerszegen ragadtak.
A Zalai Hírlap információi szerint a Zalaegerszegre érkező Fradi-szurkolók "keménymagján" belül ellentétek feszülhetnek, melyek akár a zalai találkozón is kipattanhatnak. A rendbontások elkerülése végett mintegy 70 rendőr biztosítja majd a szombati meccset.
Rendet kell termteni az országban, Zalaegerszegen járt Schmitt Pál.
Március elsején 10 óra 10 perckor Zalaegerszeg felől Gellénháza irányába közlekedett egy papírhulladékot szállító MAN típusú teherautó, amikor a Hegyi út és a gálafeji elágazó közötti útszakaszon a vele szemben szabályosan közlekedő jármű előzésébe kezdett egy ismeretlen személygépkocsi. A teherautó vezetője eközben észlelte, hogy az ő előzésébe is belekezdett egy szintén ismeretlen jármű. Az előzést végző autók ütközésének elkerülése végett a teherautósofőr a jobb oldali földes útpadkára kormányzott, ahol az átázott töltésen a MAN a tengelyéig süllyedt és ennek köszönhetően nem dőlt oldalra. A másik három ismeretlen személygépkocsi megállás nélkül továbbhajtottak a helyszínről.
A labdarúgó Soproni Liga 17. fordulójának legérdekesebbnek ígérkező mérkőzésén a Ferencváros a Zalaegerszeg otthonába látogat.
Tesztírás közben felállítottak és elzavartak bennünket, s most itt állunk egy fillér nélkül, még a hazaútra sincs pénzünk, pedig azt ígérték: a teszt eredményétől függetlenül azt megtérítik nekünk. " E szavakkal fogadta lapunkat a zalaegerszegi városi kapitányság épületében várakozó kilenc férfi.
A Ferencváros első tavaszi bajnokiján a zárt kapus büntetés miatt nem lehettek jelen a szurkolók. Zalaegerszegen azonban megnézhetik kedvenceiket.
Mit tehetünk az egészségünkért? címmel indult előadássorozat még februárban Zalaegerszegen.
A Zalaegerszegi Vám- és Pénzügyőri Hivatal munkatársai a hétvégén, az M70-es autóúton ellenőriztek két moldáv honosságú furgont. Az ellenőrzés során a pénzügyőrök a teherautók csomagterében elhelyezett tortában bukkantak közel 10 karton moldáv zárjegyes cigarettára.
Az ország 3.200 települése közül több mint kétezren működik polgárőrség, idén speciális feladatok ellátását tervezik, közöttük a részvételt drogmegelőző programokban - mondta Szatmári Gyula, az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese szombaton Zalaegerszegen.
Rohamtempóban kezdődött el az internet és a kábeltelevíziós szolgáltatás műszaki fejlesztése Zalaegerszeg és Lenti térségében ? tájékoztatta Horváth Attila, a Tarr Kft. területi igazgatója az MTI-t.
Nem született meglepetés a férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 20. fordulójában: a veretlenül listavezető Zalaegerszeget üldöző és második Szolnok, valamint a harmadik Körmend és a negyedik Paks is győzött. Igaz, az Atomerőmű csak négy ponttal nyert a Soproni KC vendégeként.
A zalaiak a dobogóra hajtanak, s nyerni szeretnének a tavaszi nyitányon Pakson.
Nem változott jelentősen a zalaegerszegi önkormányzati képviselők vagyoni helyzete tavaly óta, ezt tükrözik a január végéig leadott vagyonnyilatkozatok.
Felvette más nyugdíját egy férfi Zalaegerszegen, kihasználva, hogy a szabadságon lévő postást helyettesítő kézbesítő nem ismerős a környéken - értesült a HavariaPress.
A Zala Volán Zrt. új, Setra 417 GT-HD típusú autóbusza áll a zalaegerszegi buszpályaudvaron. A 220 ezer euró értékű, 420 lóerős, 61 ülőhelyes, WC-vel, konyhával és vezeték nélküli internettel is felszerelt autóbuszt 2010 márciusától állítják forgalomba a Zalaegerszeg - Budapest útvonalon.
A véres Nerótól kezdve Hasfelmetsző Jack-en és Rudolf főhercegen át egészen a Kennedy-gyilkosságig. Történelmi bűntényekre derítettek fényt a zalaegerszegi ganzos diákok.
Megpróbálta agyonütni megunt öreg kutyáját az a zalaegerszegi férfi, aki nővérével együtt állt bíróság elé állatkínzás vádjával. ?írja a Zalai Hírlap.
Felújítási munkálatok a zalaegerszegi Kovács Károly téren.
Az elődök - Ruszt József, Halasi Imre, Stefán Gábor - örökségét folytatva nyitott, a várost befogadó, szórakoztatva nevelő, szerethető színházat kíván megvalósítani Zalaegerszegen Besenczi Árpád, aki februártól igazgatja a Hevesi Sándor Színházat.
Megpróbálta agyonütni megunt öreg kutyáját az a zalaegerszegi férfi, aki nővérével együtt állt bíróság elé állatkínzás vádjával.
Szabadfogású birkózóversenyen vettek részt hétvégén a Kaposvári Sportiskola gyermek és diák korcsoportos reménységei. A zalaegerszegi erőpróbán tizenegy egyesület több mint százharminc sportolója mérlegelt.
Nem okozott nagy kárt Zalaegerszeg útjain a tél.
Burányi Tamás, a legutóbb Zalaegerszegen szerepelt, korábbi U19-es válogatott támadó Diósgyőrben folytatja pályafutását.
Átadták azt a rendelőkomplexumot, amely Zalaegerszeg város szívében található, ugyanakkor a helyieken kívül még több környező település lakóit is kiszolgálja. A felújításon és korszerűsítésen túl komplex akadálymentesítés is megvalósult az elnyert 40 millió forintból. Az önkormányzat reméli, hogy az eszközbeszerzéssel bővített pályázat nyomán jól tapasztalhatóan javul majd a szolgáltatást igénybevevő helyiek komfortérzete és egészségi állapota.
Infrastruktúra korszerűsítésből és eszközbeszerzésből állt az uniós pályázat, amelyet a zalaegerszegi Önkormányzat kidolgozott, benyújtott, elnyert és a mai rendezvény tanúsága szerint sikerrel meg is valósított.
88?59-re győzött a Szeviép-Szeged a női kosárlabda NB I 19. fordulójában az ötödik helyen álló Zalaegerszegi TE NKK otthonában, és ezzel a sikerrel átmenetileg átvette a vezetést a tabellán.
A felháborodást keltő János vitéz helyett egy szolidabb darabot tesznek a diákoknak szánt bérletbe a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban - számol be róla a zalahirlap.hu.
Magyarországon február 20-án bajnoki labdarúgó-mérkőzést rendezni utópisztikus álom ? idézi Csank Jánost a Zalaegerszeg honlapja, a ztefc.hu.
Bárhogyan is dönt az Európai Unió a magyarországi földvásárlási moratórium meghosszabbítása ügyében, a Fidesz-KDNP kormány mindenképpen megakadályozza, hogy a külföldiek földet vásárolhassanak Magyarországon - jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerdán Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.
A Zala Megyei Pedagógiai Intézet és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága a Polgárőrség hatékony segítségével 2010. február 15-én a zalaegerszegi Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Petőfi Sándor Székhelyiskolájában tartotta a 4. és 8. osztályos tanulók részére az idén tizennyolcadik alkalommal kiírt, felmenő rendszerű közlekedésismereti verseny megyei döntőjét.
A korábbi éveknél több esetben kellett beavatkozniuk vészhelyzetekben tavaly a zalai tűzoltóságoknak, leginkább a műszaki mentések száma gyarapodott - közölte Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője évértékelő értekezletén, szerdán Zalaegerszegen.