Közös listát állít Zalában az MDF és az SZDSZ

Közös listát állít az MDF és az SZDSZ Zala megyében, ahol három jelöltet a demokrata fórum, kettőt a szabad demokraták indítanak - jelentette be a két párt megyei elnöke csütörtökön Zalaegerszegen.

A megállapodás alapján az MDF a zalai választókörzetek közül Zalaegerszegen, Keszthelyen és Lentiben indít saját jelöltet, míg Nagykanizsán és Zalaszentgróton az SZDSZ javaslata alapján neveznek meg jelöltet. A két párt egyéni jelöltjei mind az öt zalai választókerületből négyben az MDF nevén szerepelnek, egyedül Nagykanizsán lesz közös MDF-SZDSZ jelölt. A közös lista szintén az MDF nevét viseli.

Kovács Kálmán, az SZDSZ Zala megyei elnöke három ciklus után már nem indul a választásokon, mert "háttérbe vonul", ugyanakkor nyolc év távollét után újból versenybe száll a voksokért Szigethy István, aki a rendszerváltástól 12 éven át volt zalai országgyűlési képviselő.

Baján Antal, az MDF Zala megyei elnöke elmondta: az SZDSZ megkeresése nyomán kezdődték el az egyeztetéseiket. Közös alapja gondolkodásuknak Zala szülötte, Deák Ferenc, aki a nemzeti-liberális gondolat megtestesítője, és mindkét párt magáénak tartja örökségét - hangoztatta.

Kovács Kálmán arra emlékeztetett, hogy az elmúlt években Zala megyében mindig Nagykanizsán volt a legnagyobb szavazóbázisa a szabad demokratáknak. Az MTI kérdésére azonban azt is hozzátette: a korábbi három választási ciklus után most már nem indul a városban egyéni jelöltként, mert bár az SZDSZ-ből nem lépett ki, mégis "hátrébb húzódik a politikától".

A sajtótájékoztatón Szigethy István kifejtette, hogy Zalában nem előzmények nélküli az MDF és az SZDSZ együttműködése. Még az 1989-es időközi választáson a két párt - akkor még a Fidesszel közösen - aratott választási győzelmet Zalaegerszegen Marx Gyula képviselő révén.

Zalaegerszegen Baján Antal megyei MDF-elnököt, önkormányzati képviselőt indítják a pártok, míg Nagykanizsán közös jelöltként Röst János, az SZDSZ megyei alelnöke, önkormányzati képviselő méretteti meg magát. Keszthelyen az MDF javaslatára Dudás János, egy egészségmegőrzéssel foglalkozó cég tulajdonosa indul a választásokon, míg Lenti és Letenye térségében a szíriai születésű, de török nemzetiségű, 37 éve Magyarországon élő Taoufik Hilmi agrármérnök lesz az MDF jelöltje.

Zalaszentgróton Szigethy István jogász az MDF nevén indul egyéni jelöltként, bár ő a rendszerváltást követően 12 éven át az SZDSZ zalaegerszegi képviselője volt a parlamentben. A közös megyei listán négyen szerepelnek majd az MDF neve alatt, sorrendben Baján Antal, Szigethy István, Taoufik Hilmi és Dudás János.

(MTA)
 

Bookmark and Share

Ezeket se hagyja ki!

Programajánló

Itt az ősz, az elmúlt napok időjárása akkor is rádöbbentett bennünket erre, ha nem pillantottunk a naptárra. Próbáljunk hozzá jó képet vágni, s megmerítkezni e színpompás hónap örömeiben.

Erdélybe viszik a zalai Leader-tapasztalatokat

Együttműködési megállapodást írt alá az erdélyi Balavásár-Sóvárad, valamint a Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület, számolt be róla Vertetics László, Zalalövő polgármestere.

Szemléletváltás

Alsónemesapáti, Egervár (ag, szj) - A napokban több településen is lezajlottak az iskolai, óvodai kompetencia alapú oktatás bevezetését célzó bő egyéves programo- kat lezáró konferenciák.

Megelőző tóvédelem

Hévíz (sj) - A gyógytavat, annak forrását védve megálljt kell parancsolni a vízbázist használni akaró zabolátlan beruházásoknak, s felülvizsgál- va keményen ellenőriz- ni kell a vízkivételeket.

Sajtótájékoztató - Ifjúsági és sport rendezvények - VIDEÓ

Eltűnt 16 éves lányt keres a rendőrség

A Zalaegerszegi Rendõrkapitányság eltűnése miatt elrendelte Kerpács Kitti körözését.

A neten felnőtt fiatalok nem érzékelik, mi a szellemi tulajdon

A Rhode Island-i Egyetem egyik elsőéves diákja a világháló általános ismereteket tartalmazó oldaláról másolt le a hontalanságról szóló szöveget, és mivel a honlap nem jelezte a szerzőt, a hallgatónak eszébe sem jutott, hogy feltüntesse a forrást dolgozatá

Veszélyesebb az irodai munka a fizikainál?

Az irodai munka során jelentkező legalattomosabb veszélyforrás a stressz: a felelősségteljes munkakörök ellátása fokozott pszichés megterheléssel jár, ez pedig gyakori túlórával, állandó hajtással együtt egészségügyi panaszokhoz vezethet, mint a derék- és

Megyei sportnap – Zalakaros az idei helyszín

Idén ismét együtt sportolhatnak a megyében élő fiatalok és a nem fiatalok. Szeptember 11-én, Zalakaroson rendezik meg a hagyományosnak számító Zala megye sportnapját.

“Véget kell vetni a zabolátlan beruházásoknak Hévíz térségében”

Megálljt kell parancsolni az ésszerűtlen és zabolátlan beruházásoknak Hévízen és térségében, a Balatonon vissza kell szorítani a robbanómotoros hajók használatát, a halászat helyett pedig a horgászatnak kell nagyobb teret engedni - közölte Illés Zoltán, a

Halálos közlekedési baleset Zalában

Meghalt egy motoros, aki járművével összeütközött egy személyautóval a 74-es főút zalai szakaszán csütörtök este.

Kalendárium - Szeptember 3., péntek

A Nap kel: 6 óra 4 perckor, nyugszik: 19 óra 21 perckor. A Hold kel: 0 óra 41 perckor, nyugszik: 16 óra 6 perckor.

Az új tanév 8,5 százalékos diákhitel-kamattal indul

Az új tanév 8,5 százalékos diákhitel-kamattal indul, a felvehető összegek nem változtak; továbbra is legfeljebb havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók havi 40 ezer forintot kérhetnek - mondta Őri András, a Diákhitel Központ Zrt. szóvivője.

Nem lesz vényköteles az Algoflex-termékek többsége

Csak az Algoflex gél lesz szeptember 15-től vényköteles, a termékcsalád többi készítménye nem - közölte a gyártó.

A városból elszármazott zenei nagyságok előtt tisztelegnek Nagykanizsán

Az Egyesült Államokban a musical műfajának megteremtőjeként számon tartott Sigmund Rombergre (Rosenberg Zsigmond) emléktábla-állítással, az ének- és zongoratanár Pauk Annára pedig ünnepséggel emlékeznének szülővárosukban, Nagykanizsán, ahol egy-egy emlékb

Alsópáhok – Sikerek a fejlődés útján

Pergőbb működést tervezett, fejlesztéseket és sikeres pályázatokat tűzött ki célként, mielőtt polgármester lett Czigány Sándor. Alsópáhok első embere a Monitornak elmondta, az eltelt négy évben nagyon sokat és már előre is dolgoztak, így újabb, már támoga

Nincs változás a pártok közti erőviszonyokban

A Szonda Ipsos felmérése szerint nem változtak jelentősen a pártok közötti erőviszonyok augusztusban, a Fidesznek továbbra is jelentős előnye van.

Minden, ami kulcsfontosságú Hévízen

Papp Gábor képviselő kezdeményezésére a közelmúltban a várost érintő nagyon fontos témában, a turizmus kérdésében komoly párbeszéd indult a szakma, a magánszféra és a lakosság képviselői között Hévízen.

Hetedik alkalommal

Nagykanizsa (kv) - Hetedik alkalommal rendezik meg hét végén a Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivált, melynek célja a jellegzetes zalai népi ételek megismertetése, a zalai borok népszerűsítése, s a kulturális hagyományok ápolása.

A bajnoki címre mindig büszke

Zalaegerszeg (ka) - Nem sokkal a világbajnokság után az országos bajnokságon kellett bizonyítania Tarr Tamásnak, a Zalaegerszegi Városi Modellező Klub versenyzőjének, aki az ob-ról aranyéremmel térhetett haza.

Veszélyes úton

Zalaegerszeg (pgy) - Nem a Flextronics parkolójába, hanem a távolabbi megállóba viszi, illetve ott várja a gyár dolgozóit múlt hétfő óta az autóbusz. A megálló megközelítése balesetveszélyes, hívta fel rá figyelmünket egyik olvasónk, aki maga is érinte

A jobbak között vagyunk

Budapest (os) - Az idén a második negyedévben Magyarországgal együtt tíz fejlett európai országban mennyiségben és értékben is csökkent az élelmiszer-kereskedelem forgalma. Az európai átlag összességében pozitív, értékben 0,9, mennyiségben 0,1 százalékos

Öt zalai érem a korosztályos ob-n

Zalaegerszeg (ka) - A fővárosban rendezték meg a 12-18 éves teniszezők magyar bajnokságát. A Forest-ZTE TK versenyzőinek mérlege: öt bajnoki érem.

Traffipax jelentés csütörtökre (09. 02.)

Csütörtökön is sebességmérő berendezésekkel figyelik az autósokat a rendőrök. Hogy hol kell fokozottan vigyáznia, megtudhatja traffipax jelentésünkből!

Szüret harmadszor

Szerény költségvetésből, de magas színvonalú programokkal szervezik meg a III. Belvárosi Szüretet a hétvégén,

Magyarország az öngyilkossági lista élén

Nem csökken 2006 óta az öngyilkosságok száma Magyarországon. Az országos adatok tanúsága miatt egyre többen p

Őrizetbe vették Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját

Őrizetbe vették Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatóját, akit a Sukoró-ügy kapcsán különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.

Nullszaldós a Diákhitel Központ

A nonprofit alapon működő, állami tulajdonú Diákhitel Központ (DK) Zrt. 2010 első félévét nullszaldóval - 6,2 millió forint mérleg szerinti veszteséggel - zárta a tavalyi első félévi 3,6 milliós nyereség után - derül ki a társaság BÉT honlapján kedden köz

Kalendárium - Szeptember 1., szerda

A Nap kel: 6 óra 2 perckor, nyugszik: 19 óra 25 perckor. A Hold kel: 22 óra 37 perckor, nyugszik: 14 óra 14 perckor. Holdváltozás: Utolsó negyed 19 óra 22 perckor.

Új közbeszerzési törvény készül 2011 első felében

Új közbeszerzési törvény készül, és lép hatályba 2011 első félévében - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Külügyminisztérium külképviselet-vezetői értekezletén kedden.

Belvárosi szüret Zalaegerszegen

Szüreti felvonulással háromnapos programsorozat kezdődik Zalaegerszegen a belvárosban pénteken; a rendezvény ideje alatt népi játszóteret, piacot rendeznek be a Dísz téren, lesz ökörsütés és sor kerül a zalai borok versenyére is. Hagyományőrző csoportok m

Mai nap

2010/09/04 17:27:25 Rozália, Róza, Ida napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com