Nitrogénszállító kamion borult az árokba - lezárták a 74-es utat

Felborult egy nitrogént szállító tartálykocsis kamion a 74-es úton, Zalaegerszeg közelében. A mentés idejére a főutat lezárták.

A Dombóvár feladta a pályaválasztói jogot

Zalaegerszeg ? Mindkét kupameccset Zalaegerszegen rendezik.

Leállt a legendás Fradi-szív

Háromgólos előnyről veszített pontokat Zalaegerszegen a Ferencváros, tavasszal még nem szerzett pontot a változatlanul bajnoki aranyéremről álmodó Újpest, miközben nem tud hibázni a tabellát vezető Videoton - ezt történt a labdarúgó NB I-ben.

Csak 48-an szavaztak

Az eddigi alpolgármestert, Dervalicsné Horváth Saroltát választották polgármesternek a Zala megyei Keménfán, ahol a tisztségével összefüggésben tavaly októberben elítélt korábbi polgármester helyére kerestek új elöljárót ? közölte a körjegyző vasárnap.

Háromgólos hátrányból mentett pontot a ZTE

A Soproni Liga 17. fordulójában a Ferencváros Anthony Elding duplájával valamint Todorovics elképesztő öngóljával már 3?0-ra is vezetett Zalaegerszegen, ám a Dragóner Attila valamint Jason Morrison kiállítása miatt kettős emberelőnybe kerülő hazaiak egyenlíteni tudtak.

Mégsem jöttek hiába Nyíregyházáról az egerszegi Flextronicsba

Sok kellemetlenség árán ugyan, ám egy állással lettek gazdagabbak azok a Nyíregyházáról érkezett férfiak, akik a Flextronicsban kedden félbeszakított tesztírást követően, pénz híján, Zalaegerszegen ragadtak.

ZTE-Fradi: Viszálytól tartanak - rendőrök a stadionnál

A Zalai Hírlap információi szerint a Zalaegerszegre érkező Fradi-szurkolók "keménymagján" belül ellentétek feszülhetnek, melyek akár a zalai találkozón is kipattanhatnak. A rendbontások elkerülése végett mintegy 70 rendőr biztosítja majd a szombati meccset.

Schmitt Pál a megyeszékhelyen

Rendet kell termteni az országban, Zalaegerszegen járt Schmitt Pál.

Rendőrségi Felhívás

Március elsején 10 óra 10 perckor Zalaegerszeg felől Gellénháza irányába közlekedett egy papírhulladékot szállító MAN típusú teherautó, amikor a Hegyi út és a gálafeji elágazó közötti útszakaszon a vele szemben szabályosan közlekedő jármű előzésébe kezdett egy ismeretlen személygépkocsi. A teherautó vezetője eközben észlelte, hogy az ő előzésébe is belekezdett egy szintén ismeretlen jármű. Az előzést végző autók ütközésének elkerülése végett a teherautósofőr a jobb oldali földes útpadkára kormányzott, ahol az átázott töltésen a MAN a tengelyéig süllyedt és ennek köszönhetően nem dőlt oldalra. A másik három ismeretlen személygépkocsi megállás nélkül továbbhajtottak a helyszínről.

Focirajongók figyelem! Izgalmas meccsnek nézünk elébe

A labdarúgó Soproni Liga 17. fordulójának legérdekesebbnek ígérkező mérkőzésén a Ferencváros a Zalaegerszeg otthonába látogat.

Nyíregyházi álláskeresők ragadtak Zalaegerszegen

Tesztírás közben felállítottak és elzavartak bennünket, s most itt állunk egy fillér nélkül, még a hazaútra sincs pénzünk, pedig azt ígérték: a teszt eredményétől függetlenül azt megtérítik nekünk. " E szavakkal fogadta lapunkat a zalaegerszegi városi kapitányság épületében várakozó kilenc férfi.

Korábbi hírek

Mit tehetünk az egészségünkért?

Mit tehetünk az egészségünkért? címmel indult előadássorozat még februárban Zalaegerszegen.

Cigaretta a tortába sütve és a szotyolás zacskóba csomagolva

A Zalaegerszegi Vám- és Pénzügyőri Hivatal munkatársai a hétvégén, az M70-es autóúton ellenőriztek két moldáv honosságú furgont. Az ellenőrzés során a pénzügyőrök a teherautók csomagterében elhelyezett tortában bukkantak közel 10 karton moldáv zárjegyes cigarettára.

Polgárőrök is részt vesznek a drogmegelőző programokban

Az ország 3.200 települése közül több mint kétezren működik polgárőrség, idén speciális feladatok ellátását tervezik, közöttük a részvételt drogmegelőző programokban - mondta Szatmári Gyula, az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese szombaton Zalaegerszegen.

Internetes fejlesztések Zalában

Rohamtempóban kezdődött el az internet és a kábeltelevíziós szolgáltatás műszaki fejlesztése Zalaegerszeg és Lenti térségében ? tájékoztatta Horváth Attila, a Tarr Kft. területi igazgatója az MTI-t.

Nem borult a papírforma a kosarasoknál

Nem született meglepetés a férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 20. fordulójában: a veretlenül listavezető Zalaegerszeget üldöző és második Szolnok, valamint a harmadik Körmend és a negyedik Paks is győzött. Igaz, az Atomerőmű csak négy ponttal nyert a Soproni KC vendégeként.

Csank János: Nagyon fontos a rajt

A zalaiak a dobogóra hajtanak, s nyerni szeretnének a tavaszi nyitányon Pakson.

Kinek vitorlás, kinek pianínó: számot adtak a képviselők a vagyonukról

Nem változott jelentősen a zalaegerszegi önkormányzati képviselők vagyoni helyzete tavaly óta, ezt tükrözik a január végéig leadott vagyonnyilatkozatok.

Átverte a helyettesítő postást

Felvette más nyugdíját egy férfi Zalaegerszegen, kihasználva, hogy a szabadságon lévő postást helyettesítő kézbesítő nem ismerős a környéken - értesült a HavariaPress.

Netezni is lehet a Zala Volán új Setra autóbuszán -

A Zala Volán Zrt. új, Setra 417 GT-HD típusú autóbusza áll a zalaegerszegi buszpályaudvaron. A 220 ezer euró értékű, 420 lóerős, 61 ülőhelyes, WC-vel, konyhával és vezeték nélküli internettel is felszerelt autóbuszt 2010 márciusától állítják forgalomba a Zalaegerszeg - Budapest útvonalon.

Véres délután a suliban, avagy ki volt a gyilkos?

A véres Nerótól kezdve Hasfelmetsző Jack-en és Rudolf főhercegen át egészen a Kennedy-gyilkosságig. Történelmi bűntényekre derítettek fényt a zalaegerszegi ganzos diákok.

Ketten álltak bíróság elé

Megpróbálta agyonütni megunt öreg kutyáját az a zalaegerszegi férfi, aki nővérével együtt állt bíróság elé állatkínzás vádjával. ?írja a Zalai Hírlap.

Felújítások a Kovács Károly téren

Felújítási munkálatok a zalaegerszegi Kovács Károly téren.

Besenczi Árpád nyitott, szerethető színházat akar Zalaegerszegen

Az elődök - Ruszt József, Halasi Imre, Stefán Gábor - örökségét folytatva nyitott, a várost befogadó, szórakoztatva nevelő, szerethető színházat kíván megvalósítani Zalaegerszegen Besenczi Árpád, aki februártól igazgatja a Hevesi Sándor Színházat.

Kegyetlen állatkínzás! Agyon akarta ütni a kutyáját, végül a szemétbe dobta

Megpróbálta agyonütni megunt öreg kutyáját az a zalaegerszegi férfi, aki nővérével együtt állt bíróság elé állatkínzás vádjával.

KASI-KEREK

Szabadfogású birkózóversenyen vettek részt hétvégén a Kaposvári Sportiskola gyermek és diák korcsoportos reménységei. A zalaegerszegi erőpróbán tizenegy egyesület több mint százharminc sportolója mérlegelt.

Megkímélte a tél az utakat

Nem okozott nagy kárt Zalaegerszeg útjain a tél.

U-válogatott fiatal lett Tornyi utolsó igazolása

Burányi Tamás, a legutóbb Zalaegerszegen szerepelt, korábbi U19-es válogatott támadó Diósgyőrben folytatja pályafutását.

Átadták Zalaegerszegen, a megújult berzsenyi úti rendelőkomplexumot

Átadták azt a rendelőkomplexumot, amely Zalaegerszeg város szívében található, ugyanakkor a helyieken kívül még több környező település lakóit is kiszolgálja. A felújításon és korszerűsítésen túl komplex akadálymentesítés is megvalósult az elnyert 40 millió forintból. Az önkormányzat reméli, hogy az eszközbeszerzéssel bővített pályázat nyomán jól tapasztalhatóan javul majd a szolgáltatást igénybevevő helyiek komfortérzete és egészségi állapota. Infrastruktúra korszerűsítésből és eszközbeszerzésből állt az uniós pályázat, amelyet a zalaegerszegi Önkormányzat kidolgozott, benyújtott, elnyert és a mai rendezvény tanúsága szerint sikerrel meg is valósított.

Női kosárlabda NB I: élre állt a Szeged, miután nyert Zalaegerszegen

88?59-re győzött a Szeviép-Szeged a női kosárlabda NB I 19. fordulójában az ötödik helyen álló Zalaegerszegi TE NKK otthonában, és ezzel a sikerrel átmenetileg átvette a vezetést a tabellán.

Nem kellett a szabadszellemű János vitéz

A felháborodást keltő János vitéz helyett egy szolidabb darabot tesznek a diákoknak szánt bérletbe a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban - számol be róla a zalahirlap.hu.

ZTE: Több külföldi edző sír, hogy nálunk milyen hosszú a szünet - Csank

Magyarországon február 20-án bajnoki labdarúgó-mérkőzést rendezni utópisztikus álom ? idézi Csank Jánost a Zalaegerszeg honlapja, a ztefc.hu.

Semjén Zsolt: az unió döntésétől függetlenül megvédjük a magyar földet

Bárhogyan is dönt az Európai Unió a magyarországi földvásárlási moratórium meghosszabbítása ügyében, a Fidesz-KDNP kormány mindenképpen megakadályozza, hogy a külföldiek földet vásárolhassanak Magyarországon - jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerdán Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.

Megyei Közlekedésismereti Verseny Zalaegerszegen

A Zala Megyei Pedagógiai Intézet és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága a Polgárőrség hatékony segítségével 2010. február 15-én a zalaegerszegi Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Petőfi Sándor Székhelyiskolájában tartotta a 4. és 8. osztályos tanulók részére az idén tizennyolcadik alkalommal kiírt, felmenő rendszerű közlekedésismereti verseny megyei döntőjét.

Egyre több a műszaki mentés Zala megyében

A korábbi éveknél több esetben kellett beavatkozniuk vészhelyzetekben tavaly a zalai tűzoltóságoknak, leginkább a műszaki mentések száma gyarapodott - közölte Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője évértékelő értekezletén, szerdán Zalaegerszegen.

Férfi kosárlabda Magyar Kupa: a Zalaegerszeg a nyolc közé jutott

A férfi kosárlabda Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé jutott a ZTE, miután az első mérkőzésen aratott 22 pontos győzelme után Debrecenben csak két ponttal kapott ki.

Orvosi ollót próbáltak lopni a zalaegerszegi kórházból

Kórházi tolvajokat értek tetten a biztonsági szolgálat munkatársai a Zala Megyei Kórházban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden.

János vitéz

Újragombolt mente Az ötlet jó: nézzük meg, mit mondhat nekünk itt és most Petőfi János vitéze, és a belőle készült népszerű daljáték. Eredetinek azonban már nem mondható, hiszen e témában Alföldi Róbert tavaly odaállította a maga következetesen végiggondolt, karakteres válaszát a Nemzeti Színház színpadára. Ezzel szemben Tóth András zalaegerszegi rendezése csak külsőségeiben tűnik radikálisnak, de a modernre hangolt, olykor polgárpukkasztó felszín mögött mindössze annyi látszódik, hogy illúziótlan, kuplerájhoz hasonlatos korunkban a mű már csak önmaga paródiájaként létezhet.

ZTE: Csank már a sorsoláskor sejtette, hogy nem kezdődik el időben a szezon

Csank János, a Zalaegerszeg vezetőedzője a Zalai Hírlapnak elmondta, már a sorsoláskor sejtette, hogy február 20-án ? az időjárás miatt ? nem kezdődik el a Soproni Liga tavaszi idénye. A zalaiak a hétvégén a Péccsel játszhatnak felkészülési meccset.

Rendőr adta a tippet a betöréshez

Súlyos pénzzavarban lévő rendőr adott tippet betöréshez, hogy adósságát ki tudja fizetni. A Zalaegerszegi Nyomozó Ügyészség minap emelt vádat a férfi és társai ellen.

Jármű önkényes elvétele lett az autózásból

Szombaton hajnalban a zalaegerszegi rendőrjárőr észlelte, hogy egy hipermarket parkolója és a Berzsenyi út kereszteződésénél egy Ford típusú személygépkocsival vezetője a kereszteződésben félig a járdára felcsúszva, többszöri előre-hátra menetben próbál a járdáról letolatni, ezért igazoltatták az autóban ülő három fiatalembert (két húsz és egy 16 éves).

Nem talált legyőzőre a KKSE junior csapata a zalaegerszegi elődöntőben

Veretlenül szerepeltek a Kecskeméti KSE juniorjai Zalaegerszegen az elődöntőben.

Mai nap

2010/03/10 18:30:48 Ildikó, Emil, Gusztáv napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com